Meridián Csoport

Meridián Csoport

TRACCSPARTI AZ UFÓLEHÍVÓJELRŐL

2018. október 30. - Meridián Csoport

Perlaki Zsuzsanna Éva, a Meridián Csoport alapító tagja, A jel című dokumentumregény szerzője volt a kispesti Párbeszéd Tere október 30-i klubprogramjának vendége.

dsc06331.JPG

A közvéleményt megosztó témák között évtizedek óta kiemelt helyet foglal el az intelligens földönkívüli civilizációk múltbéli és jelenlegi földi tevékenységének kérdése. A Meridián Csoport újonnan induló sorozata, a Meridián-könyvek első kötetének szerzője, Perlaki Zsuzsanna Éva egy sok szempontból egyedülálló, szerteágazó nyomozás részleteit és eredményeit tárja az olvasó elé. „A jel – Sikeres ufólehívás a Kakastaréjnál – Az erdélyi Izsáky László nyomában” címmel megjelent első könyvében egy 1974-es erdélyi ufóeset sikeres rekonstruálásának történetét osztja meg az olvasókkal, és október 30-i előadásán személyesen az érdeklődőkkel is.

Negyvennégy évvel ezelőtt, egy idegen űrhajó utasainak köszönhetően 86 darab aranylemez került Izsáky László birtokába. Az erdélyi kutatónak a Keleti-Kárpátokban, a Gutin hegységben található Kakastaréj közelében, a társaival együtt felrajzolt ufólehívó jel segítségével sikerült kapcsolatba lépnie egy földönkívüli civilizáció képviselőivel, s később meg is fejtette a tőlük kapott aranylemezek üzenetét.

dsc06305.jpg

Perlaki Zsuzsanna Éva az elmúlt négy évben alaposan beleásta magát az eset tanulmányozásába. A rendelkezésére álló dokumentációból kiindulva, annak rendszerezése közben megpróbált minél teljesebb képet kapni az 1974-es ufólehívás hátteréről. Több írása is megjelent a témában, illetve az ország több pontján tartott előadásokat Izsáky Lászlóról, rejtélyes bőröndjének tartalmáról és az erdélyi aranylemezekről. Kezdettől fogva tisztában volt azzal, hogy az eset teljes körű feldolgozását kizárólag úgy valósíthatja meg, ha a korabeli események hitelességét erős szkepticizmussal vizsgálja. Ennek érdekében több expedíciót is szervezett a Kakastaréjhoz, s a megfelelő helyen és időben kezébe vette az irányítást: 2016. június 7-én, pontosan 42 évvel az Izsáky László által leírt események után, társaival rekonstruálta az eredeti ufólehívó jelet, és elküldte az üzenetet a kozmoszba. A kísérlet sikerrel járt. A kapcsolatfelvétel sikerült.

E nem mindennapi vállalkozás részleteiről, a több éven át tartó izgalmas nyomozás eredményeiről és tanulságairól, a kapcsolatfelvétel módjáról és hátteréről szól „A jel” című dokumentumregény, amely regényes formában nyújt betekintést az események kulisszái mögé. Kíméletlen őszinteséggel rántja le a leplet az ármánykodásokkal és hazugságokkal telített ufós közösségről, rámutat az eset feldolgozása közben talált ellentmondásokra és összefüggésekre, s valós alternatívával szolgál a földönkívüli civilizációkkal történő kapcsolatfelvételre.

süti beállítások módosítása