Meridián Csoport

Meridián Csoport

SZIGORÚAN TITKOS UFÓESETEK

2019. október 04. - Meridián Csoport

Perlaki Zsuzsanna Éva és Prusinszki István, a Meridián Csoport – Magyar Ufókutatási Klub alapító tagjai a Párbeszéd Tere vendégei október 16-án, szerdán 17 órától.

20191004_illusztracio_1.jpg

Nemcsak civilektől, hanem katonáktól és pilótáktól is rendszeresen érkeznek azonosítatlan repülő járművekről szóló jelentések. Titkosítás alól feloldott videókon látható, hogy a haditengerészet pilótái magasan a felhők felett, látható szárnyak vagy hajtóművek nélkül, hangsebességgel száguldozó tárgyakat követnek.

Az amerikai haditengerészet és a Pentagon nemrég hozta nyilvánosságra, hogy korábban közös program keretében vizsgálta a légtérben felbukkanó ismeretlen jelenségeket, és már a CIA is elismeri a világ talán leghíresebb titkos katonai bázisa, az 51-es körzet létezését.

Az Egyesült Államok csaknem 130 ezer oldalnyi, ufóészleléssel kapcsolatos katonai nyomozás aktáját tette nyilvánossá. Emellett egyre több európai ország is fontosnak tartja, hogy legalább részben betekintést adjon az ufójelenséggel kapcsolatos, évtizedeken át szigorúan titkosan kezelt katonai és tudományos jelentésekbe.

Ezekről beszélgetünk Perlaki Zsuzsanna Évával és Prusinszki Istvánnal, a Meridián Csoport és a Magyar Ufókutatási Klub alapító tagjaival 2019. október 16-án, szerdán 17 órától a Párbeszéd Tere Traccspartiján (XIX., Ady Endre út 89.)

20191004_illusztracio_2.jpg

Bővebben ezen a linken, ahol részvételi szándékodat is jelezheted.

süti beállítások módosítása